A Világgazdaság híre nyomán lapunk is beszámolt arról, hogy az Aldi mellett a Lidl szintén árcsökkentésbe kezdett, most a sajtok lettek olcsóbbak az áruházlánc üzleteiben. Más hálózatok akciós ajánlatait áttekintve úgy tűnik, a vaj után a sajt lett az a termék, amelynek árát most a leginkább igyekeznek lejjebb vinni az üzletek a vásárlók megnyeréséért.
Vaj ára, sajt ára – brutális volt az emelkedés
Nem véletlen, hogy a vajat és a sajtot választották a mostani árcsökkentés „szimbólumának” a boltok, hiszen e két termék azok közé tartozik, amelyek a brutális inflációs környezetben a legnagyobbat drágultak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 100 grammos, legalább 80 százalékos zsírtartalmú vaj fogyasztói átlagára hatalmas nőtt egy év alatt. Míg tavaly januárban 391 forintért adták ezt a vajtípust, addig év végén már több mint kétszer ennyiért, három forint híján 800-ért. Hasonló a helyzet a trappista sajtnál: 2022 januárjában még „csak” 2400 forint volt egy trappista tömb kilónkénti átlagára,
az év utolsó hónapjában viszont már 4590 forintot kértek a trappistáért.
Mennyibe kerül most a vaj és a sajt?
A boltok jó része néhány héttel ezelőtt a vajjal kezdte az árcsökkentési hullámot, így a nagyobb áruházláncok üzleteiben ma már jó eséllyel lehet 400 forint alatt 10 dekás kiszerelésű vajat venni – bár van, ahol csak a 60 százalékos zsírtartalmú ára esett jelentőset –, amire utoljára 14 hónappal ezelőtt volt példa a KSH átlagáradatai szerint. A saját márkás kiszerelések mellett jellemzően az Alföldi Tej termékei tartoznak a legjobb árú kategóriába.
A vaj után az elszabadult sajtárak „normalizálódása” is megkezdődött.
A Spar például március első két hetében 16–36 százalék közötti kedvezménnyel kínál számos sajtfélét,
csakúgy, mint a szintén 20–25 százalékos ármérséklést bejelentő Aldi és Lidl, de a hazaiak közül a CBA és a Coop is – többek közt – a sajttal reklámozza kedvező árait.
A tejtermékek közül szemezgetve mindenképpen árcsökkentést érdemel a tejföl is,
hiszen a tejföl úgyszintén csaknem dupla annyiba kerül, mint egy bő egy éve.
A KSH fogyasztóiár-táblázata szerint egy kis dobozos, 20 százalékos tejföl tavaly év végén már 381 forintba került, bár az árcédulákat látva ez az átlagár leginkább a saját márkás termékeknek köszönhető. Előremutató jelek ugyanakkor már a tejföl esetében is mutatkoznak, a Príma legújabb akciós újságjában például már 2000 forint alatti kilónkénti áron kínálják az egyik hazai márkájú 20 százalékos tejfölt.